Nagyon büszke vagyok erre a sablonra. Szerintem szép lett. Mostanában már nem is gondolkodom, csak simán írom meg olvasom a css-kódokat.
Három éve keresem ezt a szót, ami lefedi, hogy mi zavar benne. Az, hogy korlátolt. Két biztonságos dimenzió, semmi eredetiség, semmi önálló gondolat, csak közhelyek, közhelyek, végtelenítve. Rettenetes lehet így élni.
Hogy miért fontos ezt leírnom ide? Visszajött, három év után, fennen hirdetve, hogy minden rendben van, minden jól van, de csak itt találta magát csapzottan, bujdokolva és szorongva. A korlátoltság egyik hátránya, hogy magát sem tudja kellő önkritikával kezelni az ember.
Anyám, ezer éve nem hallgattam Európa Kiadót! Ez az egyik kedvenc számom. Szigorú látvány a felvétel amúgy... És itt a szöveg:
Korbácsolj fel! Kényeztess el!
Jöjjön, aminek jönnie kell,
Ami most van, elmúlt rég,
Rombold le lágyan az emlékét,
Alattunk morajlik a város
Kicsi és jelentéktelen,
Nem tudom, hogy mire várok,
De ha meglátom, felismerem.
Mohón élni a szakadék szélén,
Kezdjük a végén! Kezdjük a végén!
Okos szájak edzett szívek,
Mindenki hisz valakinek.
Választani túl késô,
Már semmire nincs idô
A jövô elôttünk romokban hever,
És ha nem akarjuk, nem jön el,
Van aki félig és van aki végig,
Jól tudom, ez nem álom,
Van aki félig és van aki végig,
Annyi életem van, ahány halálom...
Romolj meg, ostromolj meg,
Szelíden, szépen és halkan,
Romolj meg, ostromolj meg,
Nagyon durván és nagyon lassan...
Itt van a pillanat, gyönyörű nincs rá szó,
olyan bambán nézel rám, mint egy igás ló
Izzik a tekinteted, arcod égő hajó
Azt mondod megbántad már,
jaj olyan megható
Tudom nélkülem az életed enyhén szólva túl silány,
nem segít rajtad semmi csak fél deci cián
Vagy gyorsabb és biztosabb, ottvan apád fegyvere,
azt mondod ráharapsz, mert nem létezik már a boldogság tengere
Nenene, várj, tudom buzgó akarat,
de azért minek kimázolni agyvelővel a falat
Hajnalban békésen alvó szomszédot fellármázni,
na meg nemkéne anyádnak újból tapétázni
Székre állsz majd, az akasztófa kötél ott lesz a nyakadon
Bűzleni fogsz, mire majd rá találnak 40 fokban egy hét után a napon!
Tudod alapjában véve nagyon rendes srác vagyok,
de ha visszaélsz velem én a fejedre se szarok
Na, állj le, bazdmeg, elég legyen, ne jártasd feleslegesen a szád
Ne hidd, hogy elsírom magam és többé nem haragszom rád...
Nem haragszom rád...
Ehhez most sokkal részegebbnek kellene lennem. Kukoricát morzsolnom. Csipkét vernem. Vagy a franc tudja.
Tök józanul mit mondjak? (Na, jó, éppen Tatra Mocna-t iszom és szenvedek, elég röhejes amúgy, ha nem kéne éppen kegyetlen...)
Ő, kabátban, indulásra készen:
- És mit fogsz csinálni, míg én bevásárolok?
- Vagy kolbászt főzök, vagy heverészek az ágyon. - felelem. Visszafordul az ajtóból:
- Van egy szavazatod az előbbire!...
(Hát ezt nevezem én ráutaló magatartásnak...)
Szintén ősszel ülünk a Green's-ben, cipóslevest eszünk, mint mindig. Wicked egyszer csak hozzám fordul, kicsit bizonytalanul, súgva kérdi:
- Figyi, akartam már kérdezni, ez a srác, ez most az?
- Melyik? - kérdezek vissza.
- Hát tudod, akiről a blogdban... na, érted...
- Az. - felelem.
Más: Lassan egy évtizede járok a Green's-be, hosszabb-rövidebb kihagyásokkal, mostanában eléggé odaszoktunk. Mégis, valahogy addig nem ragadott magával igazán a hely, míg egy alkalommal épp kettesben voltunk Wes-zel, elmentem pisilni és a következő mondattal tértem vissza:
- Most be fogsz menni a lányvécébe.
Wes-nek szeme sem rebbent. Csak annyit kérdezett:
- Pontosan hogyan is fogom ez kivitelezni?...
A Green's-ben vana világ legklasszabb wc-deszkája! Levél alakú és kis katicák mászkálnak rajta.
- Szóval most együtt vagyok Wes-zel.
- Hú, ez tök jó!... De várjál csak, ez nem az a fickó, aki tavaly szeptemberben úgy kirúgott nem is egyszer, hogy a lábad sem érte a földet?... - kérdi elgondolkodva.
- De.
- És ő volt az is, aki le se szarta tavasszal, hogy baleseted volt és kórházban vagy?...
- Igen.
És tényleg őszíntén, szívből jövő lelkesedéssel kitör belőle:
- Hát, akkor gratulálok, hogy végre összejöttetek! Gondolom, most nagyon boldog vagy!
Én egyszerűen imádom Johnt! Úgy vígasztal és úgy örül velem, mint senki más a világon.
Annak idején tök szerettem a t.A.T.u.-t. Bejött a sötét, anime-os imidzs (jó magyaros mondat), az a féle, amiben a világ sötét és komor, a hosszú combú, egyenruhás iskoláslányoknak meg sosem libben fel a miniszoknyája, pedig az ember folyton várná... és érdekes, a zene is tetszett, de számomra az ének oroszul sokkal jobban bejött, mélyebb és szívbemarkolóbb hatása volt.
Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
- Csak álom volt -
mondja anya.
Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.
Kicsi vagyok, fiatal, félénk és sebezhető. Tapasztalt nő vagyok, erős és magabiztos. Meg az is én vagyok, aki dühében és fájdalmában szétveri a kézfejét a fürdőszobaajtó melletti falon. Most rendesen fáj. Le is zsibbadt vállig. Feltehetőleg időnként normális is vagyok. Apám egyik kedvenc szófordulata (volt? él még?) nemszeretem emberekkel kapcsolatban, hogy ha a hülyeség fájna, hangosan ordibálna. Szoktam hangosan ordibálni. Tudom, hogy hülye vagyok, van önkritikám.
Általam szeretett ember vagyok, de vannak rettenetes ostoba dolgaim. "Ne bántsd magad!" - mondta Sz., én pedig...
Villog a kurzor, válasz meg nincs.
A faszt nincs! Úgy örülök, hogy hozzájárulhattam néhány eget rengető orgazmushoz, mégha csak áttételesen is, tényleg ez a kibaszott nagy önzetlenség, na, ez fog egyszer a sírba vinni, "hát baszódjon meg, aki visszahozná a múltat"! (Meg is baszódik, csak nem az által, aki által szeretne. Szenvedő szerkezet? Hát, remélem is.)
Közönséges vagyok? Lelketlen? Egyszer lennék csak igazán aljas és kegyetlen...be sem tudom fejezni a gondolatot, mert ha ezt egyszer folytatom, olyat mondok, hogy magam is megbánom.
(Daniel, kérlek, ne mondj semmit! Tudom én magamtól is.)
Hát a kezem törjön le, basszus, ha én még egyszer megnyitok egy esküvőszervezéssel foglalkozó topikot. Nagyon durva. Ez a legutóbbi is csak azért keltette fel a figyelmemet, mert a cím szerint a beszélgetők csak reménykednek abban, hogy 2009-re(!!!) megbírkóznak a szervezési feladatokkal. Jó ég, hát mit lehet addig csinálni?!
Nos, elég sok intézni való van. (És most nem a topik résztvevőit akarom bántani.) Mert először ott van ugye a menyasszony öltözéke, röviden a menyaruci. Brr...na, ezt ki kell választani, ami nem csak élvezetes, hanem igen stresszes is lehet. Mert ha kölcsönzöd, honnan? Ha varratod, kivel? Mondjuk Náray Tamás szalonjából jó lesz valami? Vagy valami titkos elit varrónő? Anyagot is kell ám vadászni, ezt különböző import textileket árusító üzletekben a hét bizonyos napjain lehet kivitelezni. Elismerem, ez valóban macerás.
És akkor még ott van ugye a Vőli ruhája. (Hogyan, de mégis hogyan lesz életed szerelméből, aki az érzelem hevében belevágott, és megkérte a kezed, az álompasasból Vőli?!) Színben -fazonban passzoló, ez újabb izgatott tervezgetések indukálója. (Felteszem, Vőli részéről igen kevés beleszólással...)
Ha van koszorúslány, milyen korú? És persze ő sem lesz meztelen...
A násznép. Ültetési rend. A virágok színe igazodjon a háromszázhúsz vendég étkeztetéséhez kölcsönzött étkészlet mintájnak árnylatához. Milyen legyen a kaja? Ehhez éttermekben esküvői menük kóstolását kell kivitelezni, valag pénzekért. Hihetetlen.
Apropó, ti tudjátok, mi az a székruha? Én egy egész délután tűnődtem a kérdésen, nos, az konkrétan egy ruha, pontosabban egy huzat a széken, melynek az említett étkészlethez és virágdíszítésnek okvetlenül illenie...illik.
Kicsit elszaladt a fantáziám. Hiszen a lehetőségek száma végtelen. Induljunk ki abból, ami Wes-t érdekli. Esküvőnk színhelyéül kijelölhetnénk mondjuk a vasúttörténeti parkot. Kicsit hülyén néz majd ki ott az a húsz ember, akik jelen lesznek, de legalább tágas lesz, elfér a kétember magas, lufikból kirakott mátkapár, mely alatt kimondjuk a boldogítót. (Bár mindehhez asszem elég lenne a kis vonat alakú étterem a Délinél, de a csincsillaketrec óta tudjuk, bennünk rejtőzik a megalománia. Jelenleg a legnagyobb bútordarab a lakásban.)
Verethetnénk pénzt egyik-másik oldalán arcmásunkkal. Mondjuk, ezüstből. A fanatikus numizmatikusok ölnének érte, annyira limitált kiadás lenne.
Személy szerint nekem tetszene egy ilyen viking hajó, mely elrugaszkodik a parttól, lassan távolodik és a legvitézebb viking harcos egy égő nyilat ... ja, az nem ez az alkalom.
Szimpizek még az igen kimondásának pillanatában felröppenő száz fehér galambbal...akkor legalább senki nem azt figyelné, hogyan smárolunk annyi ember előtt. A gond az, hogy szerintem mi sem azt figyelnénk...
Szóval ilyesmikkel szórakoztatom magam, ha nagyon ráérek.
Zenét hallgatunk a kanapén üldögélve. Egy ismerősen hangzó dalnál elgondolkodva megkérdezem:
- Ez nem a Dave Gahan?
- De és ott játszik mögötte az egész Depeche Mode.
És mindez hajnali hat ötvenkor:
- Szerinted miért vagyok veled? - kérdi.
- Mert egy éven át minden holdtöltekor bájitalt főztem a keresztútnál. - felelem.
- Olyan földhözragadt vagy!....
Ma már annyit szomorkodtam, hogy én is unom, úgyhogy most nekiállk gyors ütemben bureket sütni. (Ez egy szerb rétes jellegű dolog.)
Kowalsky meg a Vega: Fekete lepke
Én csak élem az életem
És pont úgy tudom ahogy Te hogy elégkomoly a tét,
Én csak élem az életem
Igen, a szívedben a motort ahogy dobog a gép
Én csak élem az életem
Igen, a szemedben a tüzet ahogy mosolyogsz rám...
nem leszek semmid
nem kell, hogy elhidd
látom, hogy vérzik
mások meg nézik...
és csak némaság van
belül meg talán rohad.
Direkt nem lehet ilyen fényképeket csinálni. Neke legalábbis csak úgy megy, ha kocsiban ülök és remeg a kezemben a fényképező. De egész jók lettek, szerintem.
Hú, most eszembe jutott, hogy minden idők legszarabb filmje, amit láttam a Szellemlovas volt. Csak azért néztük végig, mert hajtott a kíváncsiság, lehet-e még ennél is rosszabb? Lehetett. Szinte percről-percre rémesebb lett. A második legrosszabb film viszont a Snakes on a plane címet viselte, és pontosan erről is szólt: betépett mérgeskígyók öldökölnek egy repülőgépen. Hát, az tényleg egy élmény volt.
